Éééés akkor vegye kezdetét a Vlagyivosztok mese...

Első nap:

2019. július 14. 08:00 első feladat pipa, a találkozás helyszínére mindenki időben odaért, oké, majdnem mindenki, hiszen apa késett, bár azt nem tudom, hogyan, amikor egyszerre indultunk és én odaértem fél órával hamarabb....na mindegy.

Fullra pakolt terepjárók, izgatott résztvevők és talán még izgatottabb családtagok, rokonok, akiket „itthon hagytunk”.

Majd a 09:00 rajtolás elhúzódott, de erre nyilván mindenki számított. Lényeg a lényeg, elindultunk.

Első napra nem volt sok kilóméterünk, Kárpátalján aludt meg a banda egy viszonylag gyors és könnyű határlépés után. Közös svédasztalos vacsi volt borscs-csal és saslikkal, plusz egy kis táncos műsört is kaptunk, Csabi barátunk szervezésében. Utána pedig kis szerelés a parkolóban (Gaz, János és Magdi autója), pálinka és szpaty.

Második nap:

Reggeli után elindultunk a Kárpátok hegyi patakjaiban, hogy elérjünk a Vereckei-hágóhoz. Kicsi patak, kicsi sziklás út, kicsi sár és meg is érkeztünk. Gyors ebéd, fotó az egyenpólóban, kávé és indulás tovább. A mai etap vége pedig az ukrán Rivne.

ééés a kedvencem, kávézni egy fém bögréből elképesztő helyeken. 

Köszi Zsolti (Kovács)

 Harmadik nap:

Mondhatni csak „basztuk a gázt”, hiszen az első pár napot maratonnak szántuk. Gyors legyünk túl Ukrajnán, itt nincs annyi látnivaló.

Negyedik nap:

Mai nap határlépés, hiszen este Kurszkban kellene aludni. Így is lett, de azért volt pár izgalom napközben. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű az ukrán-orosz határ, mindig 5-8 órát állunk itt, mire mindenki átér, tehát fel voltunk készülve. Arra viszont nem, hogy menetközben történt némi törvényváltozás Oroszországban. Az történt, hogy én két autóval a nevemen (vagyis nem egészen, de bonyolult és hosszú elmagyarázni) akartam belépni ruszki földre. Ez 2 éve még lehetséges volt, hiszen így is jártunk el a Szentpétervári Túra alatt (egy kocsi a nevemen, de nem én vezetem, ezért meghatalmaztam mást, másik kocsi nem az én nevemen, de meghatalmaztak engem...bonyolult) lényeg a lényeg, engem nem engedtek be az országba, illetve, deee hiszen a pecsét a passport kontrol alatt már bekerült az útlevelembe, utána jött a káosz.

Nagy tanakodás és néhány óra elteltével megszületett a döntés, visszafordulok és megpróbálkozom a másik, nagyobb határon. Egyedül apa nem akart elengedni, ezért Karcsi bácsi jött velem és vitte be az autóm Oroszországba. Mondták megpróbálhatom én is bevinni, de az olyan lesz, mint az orosz rulett, vagy összejön vagy nem. Jó mi?

Így Karcsi segített rajtam és már poroltunk is vissza Ukrajnába a másik határra. Hozzáteszem apa akart velem jönni nyilván, de mivel ő már bent volt és kocsi papírok is kaptak pecsétet stb, abból is csak a káosz lett volna.

Megérkeztünk Karcsi bácsival a határra és nem mondom, hogy zökkenőmentesen, hiszen volt pár kérdés, amit gyorsan kellett, jól lereagálni, szerencsére volt bennünk lélekjelenlét, átértünk a határon. „Bent vagyunk Oroszországbaaaaan” :) 

El sem hittük Karcsi bácsival, aki mellesleg olyan, mintha a nagyapám lenne. 9 óra alatt tehát sikerült. Ezúton is köszönöm Karcsi :-) 

Visszagondolva jó kis kaland volt, sajnos részleteket nem írhatok le róla, maximum, ha már nem akarok soha többet visszamenni Ruszki földre :D haha

A határ után volt még 60 km a találkozási pontig, ahol apa várt minket. Éjfélre odaértünk, mondanom sem kell mindkettőnk szeme könnybe lábadt, mikor megöleltük egymást. Nagyon megható pillanat volt.

Bedobtunk egy kólát és „zsaltunk” is a szállásra, Kurszkba (+150 km).

Odaértünk, pálinka, puszedli és szpaty.