A kazah rész, na ez nem bableves
Kazah rész
Első nap:
Ébredés után neki is vágtunk a kazah határnak. Ettől nem féltem egyáltalán, tudtam, hogy könnyű lesz. Kilépni Oroszországból könnyebb, főleg így, hogy vámunió van a két ország közt. Kazahsztánba a belépés sem nehéz.
Én nem kifejezetten szeretem ezt a szakaszt, mert nagyon meleg van, sok a por és sok a semmi, de lehet még több, bár ebben van a kihívás része is.
Lényegében azt gondolom, aki még nem volt ebben az országban, annak mindenképp meg kell néznie, DE nem csak a fővárost (!!!).
Ez az az ország, ahol akkora a kontraszt vidék és város közt, ami „egészen szürreális”, ahogy Pergi mondaná, és tényleg.
Először a „vad keleti” résszel kezdtük, Aral-Kaszpi mélyföld. Mit is mondjak, aki tervezi végigautózni ezt a részt, kösse fel a gatyáját és tankolja meg az összes kannáját IS. Ezen a részen agyagos, púderes, poros homok van, ez egy félsivatagi-sivatag, sztyeppe-sivatag. Többnyire tengerszint alatti részek jellemzik és száraz szél. Na meg iszonyú hőség...47 fok, semmi árnyék.
Ez jellemezte a következő egy hetünket. Igen, egy héten keresztül csapattuk a végtelen semmiben.
Na, de kezdjük az első nappal, amit Kazahsztánban töltöttünk. Hozzáteszem, a kazah részt nem fogom tudni napokra lebontani, hiszen nekünk is összefolytak a napok, nem nagyon érzékeltük az időt, ami biztos volt, hogy amikor kezdett lemenni a nap, kezdtünk táborhelyet keresni, s amikor felkelt, mindenki ébredt-ébredezett vele. Magyarul a nappal keltünk s feküdtünk.
A határ lépés után Kaszpi-tengerig mentünk, itt még több métert, kilómétert kell besétálj a vízbe, hogy legalább derékig elmerülj.
Ja, majdnem elfelejtettem, ahogy beérünk Kazahsztánba nem tudja elkerülni a figyelmünket az 50-es tábla, amit eleve lehetetlen teljesíteni és kivételesen azért, mert 30-40 km/h-nál többet esélytelen menni a tört aszfalton, hacsak nem találod meg időben a jó kis sztyeppei utat közvetlen az út mellett, ami vagy elkanyarodik egy kis faluba pár km-en belül, vagy visszavisz a főútra.
Oké ezt a plusz információt be kellett szúrjam a történetbe, visszakanyarodva.
Kaszpi-tábor, megérkeztünk és Karcsink azonnal kezdte sütni a nagy húsokat a csapatnak. Közben a változatosság kedvéért előkerültek a pálinkák, kis cigány zene plusz a Buresszel egy kis táncot is lenyomtunk.
Aztán bekajáltunk, mint a dínók és még több pálinkát fogyasztottunk a biztonság kedvéért. Sajnos itt a szerb csapattól (Karcsi és Borko) és Nicoéktól (Nico és Julcsi) el kellett búcsúznunk, nekik eddig tartott az Ázsia Túra, eddig tervezték utukat.
Szerencsére csak pozitív visszacsatolást kaptunk tőlük, jól érezték magukat. Itt szeretném megköszönni Nicoéknak, amiért Kurszkba visszavontatták Jánosékat, amikor váltó bajuk volt (legalábbis akkor még azt gondoltuk, később kiderült, hogy hátsó difi, de talán erről már írtam...)
Visszatérve a kaszpi estére, megjelentek a helyiek is, hiszen látványos tábort alkottunk a terepjáróinkkal. Egy személyautóval jöttek és nem kevés ember szállt ki belőle, mindenkivel fotózkodtunk, a gyerekek kaptak ajándékot is. Pergi adott nekik céges kütyüket, nekünk kütyük..., nekik akkor a világot jelentették azok az apróságok. Jó volt látni, hogy örülnek.
Majd egyik másik helyi banda is megjelent és hoztak magukkal egy kis vodkát plusz halat és megvendégeltek minket. Fotó, fotó, kis csevegés és ők is elhúztak. Éjfél körül még egy banda érkezett nagy gázzal, de szerencsére ők sem maradtak sokáig.
Kazah 2. nap
Másnap a Fehér-hegyekhez érkeztünk, de először benéztünk Atyrauba. Itt gyors szerviz Kovács Zsoltinak, klíma. Plusz Barnabáséknak plusz Burger. Csapat első fele hamarabb ért így a táborba, az előbb említett 3 csapat pedig szervíz után együtt érkezett. Kulsary előtt kellett lekanyarodni a sztyeppére. Szerencsére Atyrauban megtudtuk, hogy nem is olyan rég lövöldözés volt Kulsaryban, ezért nem is ajánlottuk senkinek, hogy bemenjenek a városba csak tankolni a város elejére, akinek szükséges. Ezt sokan még mindig nem tudják a résztvevők közül, hiszen nem akartunk pánikot kelteni :D
Szóval Fehér-hegyek következtek.
Na ez az a hely Kazahsztánban, ami igazán lenyűgöző. Konkrétan több 100 km-re nincs tőled semmi csak a vad sztyeppe és akkor megérkezel egy olyan vidékre, ahol elakad a szavad.
Na következő nap.... itt már fixen összefolynak a napok, felírtam magamnak kulcsszavakat, hogy majd emlékezzek:
patakátkelés, kocsimosás állatitatóból, mély púderes homok, sok fogyasztás, sztyeppe tábor szél, János szerel, nincs térerő, telefonom elhagytam, lecsó, ropog a fogam alatt a homok, elfogy apa jó pálinkája, madjarok, végre benzinkút.
:D Már értitek? Én sem, na de menjünk sorjában...vagyis valamiféle sorrendben még ha nem is teljesen idő szerint.
Őőőő patakátkelés, emlékszem. Ez nagyon kellemes kis patak volt, játszottunk is benne a kocsikkal egy keveset, plusz lemostuk őket, hogy aztán rá 2 percre újra atom poros legyen minden.
Ilyen állatitatós miújság több helyen is volt, azt is élvezte mindenki. Nagyon durva, de annyira örültünk, ha egy nap egyszer legalább találtunk egy kutat a sivatagban, ahonnan még folyt is víz...tehát örültünk, ha vizet láttunk. Értitek? Durvincs.
Tovább,
Homokos, sivatagos homok homok homok, konkrétan a szélső ablakoknál fullba verődött fel a homok, igen, a homok. Nagyon sok volt belőle :D Nagyon jó kis látvány volt, de annál kevésbé jó élmény, hogy ennek „kevés” %-a a kocsiba is bejött, na, de ez ezzel jár.
Viszont, akinek itt nem volt klímája, na annak kemény lehetett öcsém.
Egésznapos vezetés a sztyeppén, fárasztó, de a neheze még el sem jött (így visszatekintve), hiszen a mély púderes homokot a nap végére kaptuk. Na az nem volt bableves, amikor érzed, hogy a kocsi ereje megy el, süllyedsz bele a földbe a fogyasztások sem mutattak szép számot haha :D (pont a legjobbkor, amikor benzinkút a közelben sem volt, de szerencsére engem megszánt a Donát 20 litykó gázolajjal, így éppen hogy, de el tudtam jutni a kútig.) Mellesleg mindenki épphogy el tudott jutni a kútig.
A kút. hahahaha
Ja, Jánosékat vontatni kellett 150 km-t, köszi tesi ezúttal is (Buresz).
Báááár, mint kiderült, több kárt okozott az autóban, mint segített hahahahaha, mondta János a hétvégi Vlagyivosztok afterpartin.
„Nagyon szépen köszönöm ezúttal is a segítséget, de ennyi kár még sose volt az autón, mint miután vontattál, nem tudsz vontatni, de nem baj”
Hát....szakadtunk a röhögéstől apával :D
Hozzáteszem azon a terepen vontatni....hát le a kalappal János és Buresz előtted is, akárhogyis, de megoldottátok. Ezekből is voltak viccek sztorik a nap végén, hogy Jánosnak csak ment be a por, semmit sem látott, a mély sivatagban és a bakhátak, majd egy nem várt síneken való átkelés, oszlop kiszedés stb :D
Jaj sokat nevettünk na, miközben ettük a lecsót, amit szélviharban csináltak a többiek (én csak sztoriztam közben bevallom), tehát ettük a lecsót, s ropogott a fogunk alatt a homok :D, de így is nagyon jól esett.
Ezen a napon fogyott el a jó kis barack. „Tisztán” emlékszik mindenki :D
Majd újabb patakátkelés, de előtte egy homokbuckán szétrúgtam a féltengelyt, hogy megnehezítsem a következő napokat a sztyeppén, két kerék hajtással :D Yolo.
Dehát, difizár és „zsamo” kétkerékkel.
Több nap, mint kolbász, próbáltam nem „jampiskodni” a terepen.
Végül az Aral-tóhoz is megérkeztünk, itt Pergi és Zsom Lali kitalálták, hogy a figyelmeztetés ellenére, nekivágnak a szaloncsikinek (szaloncsiki: sztyeppén lévő iszapos sár, ami száraznak tűnik, de ha belemész, fixen ott maradsz), hogy eljussanak a hajóroncsokhoz. Nem jött össze, de majdnem. Elakadtak, de megoldották, mi meg addig megebédeltünk. Fontos, hogy mikor megtudtuk (rádión szóltak), hogy kész, finito, elakadtak, mi összegyűjtöttük minden autóból a köteleket és Donát a segítségükre indult. Végül megoldották a „feláldozhatók” csapata :D Így hívták magukat.
Majd elértünk egy olyan részhez, ahol ténylegesen el tudtál jutni az Aral-tóhoz, a vízig, nem csak oda, ahol egykor víz volt. Ott mindenki tudott fotózkodni, plusz a 64 fokosforrásban is megmártózhattál, iszappakolás meg minden...
Majd jött a búcsú...Bureszék (Zoli és Betti) és Donáték (Donát és István), nem is tudom mit írjak. Most is könnybelábad a szemem, amikor arra gondolok, hogy Buresz a rádióban énekli: „Ez a vonaaat most van indulóóóóbaaan” és meg-megcsuklik a hangja. Ezt a nótát énekelte végig. Néma csönd az autókban, próbálom leplezni, hogy bőgök, főleg miután tesi mondja, hogy gratulál nekünk, amiért egy családot hoztunk létre túráinkkal...szóval, no words needed.
A hazafele úthoz minden fontos információt megkaptak tőlünk, és szerencsére mindig tájékoztattak esténként, hogy hol táboroznak. Apa a „tüköraszfalt” minőségű utakon megtervezte a hazafele útjukat. Aha, mint kiderült kicsit rögösebb volt ez annál haha :D Számoltak be Donáték a Vlagyivosztok after partin. Persze apa szakadt a röhögéstől. Nyilván nem akarta elvenni a kedvüket mielőtt haza indulnak, hogy hééj srácook még 1500 km ebből a tört aszfaltból és végee :D Persze hazafele poénkodtak is, hogy milyen jó is ez a „tüköraszfalt” és közben kiesett a tömés a fogukból haha. Lényeg a lényeg, szerencsésen hazaértek ők is.
Megyek is tovább a kazah történettel...
Jött a patak, de hol a híd? Okés, terepjárókkal vagyunk, de ez a patak nem volt játék, annyira nem, hogy 50 km-t autóztunk mellette, hogy találjunk egy lehetőséget az átkelésre. Közben meg-megálltunk néhány tanyán érdeklődni, hogy mégis hol van híd? Mindenki mást mondott, ezért csak mentünk Torgaj fele, gondoltuk ott tuti lesz híd. Nem volt, de csak átkeltünk.
Hozzá kell tegyem, hogy nagyon lápos, vizes, agyagos, sztyeppés talajon mentünk és kétkerékben hősnek számítottam :D
Idéznem kell Barnabást:
„Isten császár vagy Vivi, hogy 4x2-ben így mész ezen az úton”
Ez azért jól esett. Ekkor pont egy töltésen mentünk és erősen szaloncsiki jellegű volt a talaj, sötét volt, esett, minden bajunk volt. Egyszer keresztbe is fordultam és el is akadtam, de kis gázzal el tudtam indulni.
Aznap az este sem volt könnyű, egy víz mellett aludtunk, a sztyeppe olyan saras volt, hogy alig bírtam el a papucsom, a sátram átázott (itt először „asszem”, a zipzárt még nem tanultam meg használni haha) és ezért a kocsi hátsóülésén aludtam, ami már televolt szúnyoggal. Na szóval na. Ez volt az első nap, hogy a fürdést offoltam.
A reggel sem indult könnyen, de még a délelőtt folyamán találtunk egy benzinkutat, ahol bereggeliztem nagyon plusz ittam egy zérót, szóval én már megvoltam.
Utána vágtunk neki Saganak, ahol van a madjar törzs, a legközelebbi rokonaink genetikailag, és az életfa, amit ez alkalommal is megkoszorúztunk.
Kis történet az előző évekből:
Mikor apa először ment ebbe a faluba, a madjar törzshöz, mire odaért levágtak a tiszteletére egy birkát és vendégül látták őket :)
Visszatérve. Eljutottunk el alkalommal is az életfához, amit most is megkoszorúztunk. Majd folytattuk utunkat tovább a végtelen sztyeppén.
Közben elhagytam a telefonom, hiszen nem történt még elég izgalom. Tudniillik, elmentem egy helyre kocsival (mindenki értse, ahogy szeretné hahahaha) és a küszöbre tettem a telóm, s mikor mentem vissza a többiekhez, valószínűleg leesett valahova a végtelenségbe. Szerencsére nem volt térerő, hogy fel tudjuk hívni :D
Hamar el is engedtem a témát, úgyis betelt az icloudom és erre folyton emlékeztetett a telefonom, ami csak felidegesített, így gondoltam, ez is megoldódott. :D Teljesen áttértem a keleti felfogásra ekkorra már...
Rá pár napra megérkeztünk Asztanába, ezaaaaz civilizáció. Igazából csak a fürdés hiányzott, más nem.
